6. Ázott macska

Egyre több a tavaszi napsütés, mi csajok pedig alig vártuk, hogy előkerüljenek a lenge szoknyák. Minihez azért még nincs elég meleg, na de egy maxiban azért már lehet libbenni 😋

Egy ilyen napsütéses reggelen, mikor sikerült magam kimondottan szépre aludnom, én is a libbenés mellett döntöttem. Csak úgy suhantam jobbra-balra, öröm volt nézni😋. Szerintem egy „burbon” nagyhercegné is megirigyelte volna az egész napos suhanásomat. 😂

Persze a nagyhercegnék is vacsoráznak, így munka után átlibbentem az élelmiszerboltba. Ekkor már picit befelhősödött és hangja is volt az égnek, de gondoltam, lefutom én gyorsan ezt a kört, a vihar előtt simán hazaérek. Nem sikerült.😂😀 Mire végeztem, az eső szakadt, habzott az út rendesen.

Na de vérprofi vagyok, összecsukhatós kis esernyő elő, papírtáskában a sok finomság, suhanás haza. 5,7 percre lakom, nagy baj nem történhet. DE IGEN!😁😀😀 Azt hiszem, annyi esélyem lesz itt, mint trójai falónak az ügetőn😋

A papírtáska szépen kezdett átvizesedni, muszáj volt az ölembe vennem, ugyanis félő volt, hogy kiszakad és minden gurul szanaszét. Igen ám, de a földig érő csodaszoknyám is kezdte felszívni a földön hömpölygő vizet. Szerintem a város összes vize  a szoknyámon volt. Ettől egyre lassabban tudtam suhanni, mert egyre nehezebb lett. Pillanatok alatt a térdemig szívta fel a vizet, ami csak azért volt picinkét baj, mert 38 kilós lett a szoknyám és nem igazán akart a derekamon maradni.😁 A fizika az fizika, a gravitáció az gravitáció, így aztán elindult lefelé😆😆😆

Bal kezemben esernyő, jobb kezemben a félig átázott papírtáska, mivel tartsam magamon a szoknyám??? Kizárt, hogy a táskát veszni hagyom, hisz az hozta rám a bajt 😆😆😆 Ha az esernyőt likvidálom, a táska ugyanúgy elázik, oda a „hálivúd”-i frizurám, és a sminkem lefolyik a bokámig, amíg hazaérek, na ezt nem engedhetem😀😀😀

Úgyhogy kockáztattam, lesz ami lesz, marad az eredeti felállás. Fő a magabiztosság, én biza átsuhanok a zebrán. Nem igazán emlékszem a sokktól, milyen állapotban sikerült hazaérnem, könnyen lehet hogy a szoknyám csúszott most a bokámig, nem a sminkem, de hogy úgy néztem ki, mint egy ázott macska, az tuti fix 😆. Jobban jártam volna, ha hallgatok a barátnőm ilyen helyzetekre adott bölcs tanácsára: hanyatt dobom magam, orrcsipesz fel és hazaúszok szinkronban😂 Legközelebb kipróbálom.😂

Ui. Ne legyél hülye !!!!!!😂

Oszd meg, különben megsértődöm!😜 Fogadj szót!🤣