Arany igazság, hogy a legjobb ötletek NEM tea ivásakor születnek. Egy kellemes borozós estén azon agyaltunk a legjobb barátnőmmel, hogy másnap milyen csajos programot szervezzünk magunknak. Emlékezeteset szerettünk volna és mint utólag kiderült: AZ IS LETT.
Valami trendit akartunk, amit sokan csinálnak és jópofa, így akkor mi is menők lehetünk. Csinálunk majd róla rengeteg képet és dicsekszünk majd vele. A sok röhögés közepette kitaláltuk, hogy mi biza kirándulni fogunk: erdőt járunk. Az kafa lesz. Sosem szoktunk túravitézkedni, épp itt az ideje. Először is szereznünk kellett egy hátizsákot, mert természetesen az nekünk nincs. Ő könnyen volt, kölcsön vette a kisfia Pokémonos szütyőjét. Nekem nulla darab gyerekem van otthon, ezért a gyerekhátizsákok száma is elég kicsi: konkrétan nulla az is. Na de nem estem kétségbe, lakik a szomszédban egy cuki kislány, biztos kölcsön adja az övét. Így is lett.
Raktunk bele mindenféle túlélő dolgot( szájfény azt hiszem tutira volt az enyémben) és már indultunk is. Nagyon röhögtünk közben, mert láttuk magunkat kivűlről: az ő hátán egy Pokémon, az enyémen meg egy pink katica! Gyönyörűek voltunk. Na de az erdőben tök mindegy, a bokrok nem fognak megsértődni talán ránk.
Az erdőben persze jöttünk-mentünk jobbra-balra. Mondhatnám, hogy élveztem, de hazudnék. A pink cipőm nem igazán túrázáshoz volt tervezve, az első fél órában feltörte a lábam. De ez az egy passzolt ahhoz a hülye pink katicához, amit a hátamra dobtam, muszáj volt ebben jönnöm. Hamar meguntam ezt a programot, minden bokor egyformának tűnt, a fákról nem is beszélve. Mikor már az összes fát megöleltük, erősen gondolkodóba estem, hogy hogyan tudnék véget vetni ennek az őrült programnak. Leültem egy farönkre és néztem a barátnőm, ahogy lemaradva nézegeti a virágokat. És ekkor eszembe jutott egy zseniális ötlet, amit Anyukám már gyerekkorában letesztelt. Ő a testvérével lófrált az erdőben, amikor hasonló elgondolásból elkiabálta magát: JÖN A FARKAS!!!!!!!!! És ettől futásnak eredtek az ijedtségtől mindketten.
Na gondoltam, ezt kipróbálom én is, fusson csak a virágjaival a kezében, hamár idehozott.Megvártam az alkalmas pillanatot és elkiabáltam magam: JÖN A FARKAS!!!!!!!!!!!! Az én drága barátnőm mikor ezt meghallotta, őrült módjára futásnak eredt az erdőből kifelé a csoffadt virágjaival a kezében. Én ültem a farönkön és vinnyogva röhögtem rajta. Erre ő rám néz és azt mondja: HÜLYE VAGY? MIT ÜLSZ OTT? TÉNYLEG JÖN A FARKAS!!!!!!!!!!!! És rohant tovább.
Láttam a pánikot a szemében, így felugrottam és rohantam utána.Meg sem mertem fordulni, úgy be voltam rittyentve. Bmeg, tényleg itt a farkas!!! Végünk!!!!
Mikor kiértem az erdőből, akkor vettem észre, hogy ott ül egy lefosott kilóméterkő mellett és nagyon röhög rajtam, mert sehol az a dinka farkas!!!!!!!!!!!! Átvert! Ez a fagyi visszanyalt!
Anyukám is pont így járt, a végén már Ő is elhitte, hogy jön a farkas, mindketten sírva szaladtak haza az erdőből! A történelem mindig megismétli önmagát.
Azt tudom, hogy nagyon röhögtünk, de lehetséges, hogy sírtunk kínunkban mi is! Erre már nem emlékszem pontosan.
Elegünk lett a kirándulásból. El is fáradtunk ebben a nagy futkározásban. De találtunk a közelben egy jó kis kávézót és gondoltuk iszunk valamit a nagy ijedtségre! Furán nézett ránk a személyzet és nagyon röhögtek. Egy szakács is kijött a konyhából, hogy megnézzen bennünket! Mondjuk azt nem tudom, hogy ő honnan került ide, ez ugyanis egy cukrászda volt.!!!!!!!!!!!
Pedig semmi furcsa nem volt rajtunk. JA DE!!!!!! A barátnőm lába térdig kiütéses lett, ugyanis annyira az én szivatásomra figyelt, hogy nem vette észre a csalánt, aminek beleszaladt a közepébe. Ezt persze vastagon bekente valami csodakrémmel, ami a hátizsákjában volt. Én a rémült futásom közben nekiszaladtam egy fának, ami picit felszántotta a fejem. Egyikünk úgy nézett ki, mint aki trópusi fertőző bőrgyulladásos, a másikunknak meg mintha egy lőtt seb lett volna a fején Nálam meg csak szájfény volt, amit nem mertem a fejemre kenni. A helyzet komolytalanságán nem sokat segített, hogy mindehhez egy pink katica és egy pokémon volt a hátunkon és közben nagyon röhögött mindkettőnk. Úgy ültünk ott leharcoltan, mint akik 3 és fél hete kóbóroltak a dzsungelben, pedig kb 8 percet kirándulhattunk.
Mivel ilyet még nem láttak, ezért az első két pohár pezsgőt ajándékba kaptuk tőlük. Szerintem azóta is ott ülünk és még mindig pezsgőzünk
Nem emlékszem pontosan, hogy tényleg elmentünk e erre a kb 8 perces kirándulásra, vagy csak álmodtam az egészet, de az viszont teljesen biztos, hogy soha többet nem megyünk fákat ölelgetni!!!!!!! (A kiránduláson készült fotókat pedig senki nem láthatja)