Fiatal korunkban sokszor hallottuk, hogy milyen fontos a nyelvtanulás. Mondjuk, szerencsésebb lett volna, ha anno részletezik, milyen előnyökkel jár: jól fizető munkát lehet vele megcsípni, vagy egy világutazó külföldi férjet, aki visz mindenhová…, na meg persze feliratozás nélkül lehet a külföldi filmeket nézni
Na én ezt megfogadtam. Az orosz nagyon ment az általános iskolában, így továbbtanuláskor már mást választottam. Hisz tudok oroszul, jöhet 2 másik nyelv. A német a határ közelsége miatt elkerülhetetlen választás volt. És mert csodaszép ” Na bitte sőőőn”!!!! Jesszus, dehogy szép!!! Az a francia. Na az szép nyelv! Persze nem tudom, mire és hol fogom használni, de én biza azt megtanulom. Nagyon bele is jöttem, így abból is érettségiztem!!!! Profi vagyok. „szil tö ple”?
Naná, hogy később ezeknek a tanulmányoknak hasznát is veszem. Dolgozom Belgiumban, a „zsö nö sze pá” kifejezést például szempillarebegtetés mellet tökélyre fejlesztettem. De a ” rien nö vá plü” is jól jött később a Casino- ban.
A németem is tökéletes, a „nejn” és a „”rausz” hibátlanul megy. Szóval én szót fogadtam, nyelvzseni lettem.❤️
Egy unalmasnak induló napon, újabb lehetőségem adódott brillírozni. Ahogy törölgetem a kirakatom, megállt mellettem egy feltűnően jóképű fiú. Elmosolyodik. Atya ég, ilyen gyönyörű fogsort ritkán látni. Ahogy jobban ráfeledkezem, akkor tűnik fel, hogy ennek a fiúnak 64 foga van, az is mind felül. Jesszus anyám.
Turista volt és útbaigazítást kért. Na, gondoltam eljött az én időm, én most itt nyelvzseniskedni fogok. Jóképűkémmel muszáj beszélnem valahogy. Sajnos szépfogúkám csak a saját nyelvén beszélt: oroszul. Persze nem estem kétségbe, hisz ezt a nyelvet is beszélem. De lányos zavaromban persze csak a „blincsiki” jutott eszembe ( Hát ezzel a „palacsinta- szókészletemmel” nagy valószínűséggel nem váltom most meg a világot )
A szemüvegét mutogatta, hamar rájöttem, hogy egy optikát keres. (okos is vagyok, nemhiába az az agysebész diplomám ugye ugye)
Mutogatni tudok oroszul, így elmutogattam neki , hogy hol van az optika. Búcsúzáskor megint megvillantotta a „hálivúd”-i gyöngyfogsorát és elindult a dolgára.
Én meg ott álltam büszkén, hogy ez a nap sem telt el hiába. Ahogy ezen elméláztam, pár perc múlva látom ám, hogy a fiú rohan visszafelé, mint akit kergetnek. Megrémülök. Atyaég!! Vajon tévedésből hova küldtem a fiúkát?
Beiszkolok a boltba, de hamar odaér. Lefékez az ajtóban és lihegve kiabál befelé: „gyévocská”!!!!!,” gyévocská”!!!!! és a kezében lóbálja a napszemüveget, amit sikerrel vásárolt az optikában.
Na! Igaz, oroszul már csak mutogatni tudok, de azt ezek szerint nagyon. Azóta is ott állok az ajtóban büszkén, de közben nagyon röhögök